Oldalak

2012. január 14., szombat

péntek 13.

zétény tegnap nagy elánnal bement a városba, hogy majd péntek 13-án csak történik vele valami jó, valami rendhagyó. a részleteket szokás szerint harapófogóval kellett kihúzni belőle. csak azzal dicsekedett, hogy gitározott A fiúkkal. arra a kérdésemre, hogy kik voltak azok A fiúk, annyit bírt mondani, hogy valami vadvirág volt a nevük és különben is mit érdekel ennyire. nézzek utána a neten, ha akarok. szóval velük zenélt, a vendégek odavoltak érte, minden nő csak rá mosolygott, neki füttyögtek, majd szétszedték. és mennyi autogramot a osztott! ha azt tudnám!

a koncert végén pedig lement még bulizni a helyi discoba, de attól már nem volt egyáltalán elragadtatva. a komplett nyolcker ott volt és hát saját bevallása szerint is kissé sznob ő már ehhez, úgyhogy gyorsan le is lépett és átment egy másik, kétes kinézetű helyre, ami végül nagyon megtetszett ugyan neki, de fáradt volt már, így evett egy melegszendvicset és hazasietett. ja és míg várt a szendvicsre ott nagy magányában, felvésett egy fontos dolgot a falra, mert úgy látta ez ott a szokás, és mert olyan menő ez a hely, hogy ott még ezt is lehet, hallottam - e már ilyenről.


a művéhez csak annyit tennék hozzá, hogy a hlsz a hosszú lábú szőke nőjét takarja...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése