Oldalak

2012. július 20., péntek

felhők

zétény mai képe a velencei tó mellől. sose láttam még ilyen felhőket.


2012. július 19., csütörtök

vihar előtt

zétény hűsölt picit a velencei tónál az elmúlt héten többször is. ezt a képet kaptam egy kedves idegentől, gondolom attól, akivel leruccantak. nekem szokás szerint több infom nincs.


2012. július 8., vasárnap

velencei tó

zétény ezt a gyönyörű képet készíttette a velencei tónál a szép naplementéről, a furcsa fáról és persze magáról, mert hoyg vegyem észre, a naplemente is az ő pólójához igazodik. hogy máshogy.


2012. június 27., szerda

modell

zétény ilyen pólót szeretne minden áron, mint a szép modell fiún. mondta, hogy fotoshoppoljam rá a fejét a fiú testére, hogy lássuk neki hogy állna. és hát persze nagyon jól, szinte jobban, mint a modellnek. szóval ilyet szeretne.


vásár

zétény múltkor hajlandó volt kiszédülni velem a goubára abban a borzasztó kánikulában. hát megbántam egy párszor a nap folyamán, hogy magammal vittem. többek között, mikor a melegre és hányattatott sorsára való tekintettel jegeskávét követelt.


dunapart

zétény talált egy jó helyet a rómain és leugrott egyik este limonádézni. nem tudom kivel volt, de jól érezte magát nagyon gondolom, mert azóta is csak ezt emlegeti. hogy az a csönd, hogy az a béke, hogy az a nyugalom, meg a víz csobogás. majd sejtelmesen hallgat és mosolyog maga elé. hátttőőő.


a kagylócsiga

zétény most talált egy képet, amin épp kegyesen adakozik az őt imádóknak és nem posztoltam még. helyesbítenék, hogy a brigtonban szedett kagylócsigáját adta át nekik kedvesen ajándékba, csak ma ilyen pökhendien fellengzős napja van. esetleg szokás szerint tök beképzelt.


2012. június 4., hétfő

vajon

zétény vajon jött ma nekem segíteni a gubára, vagy itthon hevert egész nap, ha tegnap elugrottak a haverjaival (azt se tudtam, hogy vannak neki) a várba a libamáj fesztiválra és ilyen ordenáré stílusban itta a mindenféle borokat, ahogy azt a mellékelt ábra mutatja. meg mi az a gyanús bizalmaskodás a szőke fiatalemberrel? jobb, ha nem tudom, gondolom.


2012. június 2., szombat

pub

zétény nem is lenne zétény, ha nem alakul úgy, hogy neki londonban is vannak ismerősei, akikkel pubba megy és szoszidzsot eszik a vendéglátó kedvenc helyén. egyértelmű. ráadásul igen jól érezte magát, és azóta is ékszereket akar hirdani... :)


nem értette

zétény egyetlen dolgot  nem bírt megemészteni, mégpedig a fürdőszobai csap kérdést. mondtam, hogy ezen felesleges merengenie, ezt senki nem érti. hallottunk ugyan egy verziót, hogy miért, de az utóbb annyira zavarosnak tűnik, hogy nincs most türelmem leírni. majd talán máskor.


egyebek

zétény alapvetően jól volt tartva. mindenféle finomakat ehetett, pl angol sausage, fishandchips, kínai akármik, meki, ilyesmik. azért nem panaszkodott. beült még jamieoliver bazsalikomjai közé is brightonban.



történtek vele furcsaságok is, amikről nem tudok bővebbet.


egy fél órára meg beállt tejhordó fiúnak és bicikli pumpálónak, de idő előtt elküldték, pénzt nem láttunk az igyekezetéből.


brighton

zétény kedvence brighton volt. az enyém is. odáig volt a színektől, a tengertől, a sirályoktól, a kavicsoktól, mindentől. kitette a szép kis hab testét a partra és hallgatta a tenger zúgását. talált egy szív alakú követ is, amit jelnek vett, de nem tudja milyennek pontosan. mindenestre le kellett fényképezni, aztán ott hagyta, szóval gondolom, ha vmi hölgy megtalálja, jelentkezzen.



biggin hill

zétény egy ponton besokallt a sok embertől és könyörgött, hogy vigyem magammal biggin hillbe, ahol vagy 15 éve voltam au-pair egy évig, pedig egyedül szerettem volna menni. de hogy ő mindenképp jön és ígéri csöndben lesz, meg észre se veszem majd, hogy ott van, csak hagy jöjjön. jó mondom gyere, de egy nyígás és ott hagylak idegenben, aztán boldoguljál, ahogy tudsz. szerencsére tartotta magát a szavához, így volt egy nyugodt napom. azzal borzoltam az idegeit, hogy kb semmit sem találtam ismerősnek útközben, mert 15 év az úgy látszik egyrészt kitörölt belőlem beégettnek hitt képeket, másrészt átépült kb a fél város.

volt öröm, hogy ülhetett az emeletes busz emeletén. meg bemászott egy postaládába útközben (szerintem akkor holtpontra jutott a nagy világlátás közben).


aztán csöndben tűrte a szemerkélő esőt, míg kerestem a házat, ahol éltem, de valamiért elsőre nem találtam, pedig nem egy bonyolult történet megtalálni. a helyiek már kérdezgették eltévedtünk-e, meg leselkedtek a befüggönyözött ablakok mögül. megmutattam neki az utcát, a házat és a mezőt és a kilátást. annyira nem villanyozta fel, de legalább csöndben volt, az is vmi.


jó kis nap volt. nekem.

2012. június 1., péntek

anglia folyt.köv.

zétény vmiért olyan hallgatag mostanság, úgyhogy én fejezem be angliai úti naplóját. utána nyilván lesz véleménye, de az meg már kit érdekel. szóval miután túlélte a repülőutat őszintébb lett a mosolya és az önbizalma is visszatért. főleg, hogy a victoria pályaudvaron ingyen almás üdítővel várták, hát hogy máshogy is történhetett volna; aztán ő persze egyből minden térképet értett és vmiért irányított egy kis forgalmat is egy telefonfülkénél. ezt nem értettem, de nekem csak a fotózás volt a feladatom, így nem firtattam.


zétény azt hitte londonban majd az lesz a program, hogy igazi angol nőket nézeget és pubba jár. jól megdöbbent hát, mikor a remek tervei helyett múzeumba mentünk. többe is, hogy lásson már ezt-azt. egészen kikészült a végére.


két múzeum közt várost nézett. olyan zétényesen persze csak.


volt egy kis vitánk is, mert egyetlen dolog érdekelte, a greenwichi "vonal", ahol látni a 0° délkört, ami hagyományosan a zónaidő számítás alapja. a vita oka az volt, hogy szerintem a kapuból is prímán lehetett látni azt a fránya vonalat, ő meg csak azért is be akart menni nagyon sok fontért, hogy ráléphessen. na biztos. szóval nem mentünk be, de csak mert elővigyázatosan nálam volt a pénz.

bepróbálkozott még a planetáriumnál is, de azt viszonylag hamar felfogta, hogy épp nem volt csillagvizsgálás. viszont késztettem olyan képet, mintha az űrben lenne, meg azt is hajlandó voltam dokumentálni, hogy a greenwichi parkot hogy alakítják át az olimpiára. lovasjátékokat rendeznek majd itt. na ez volt greenwich, ahova egy csomót kellett utazni és gyalogolni is.


aztán járt még szép parkokban is, ahol nagyon elemében volt, mert ugye szereti a virágokat és a vadiúj szivárvány színű pólójához természetesen minden virág színe ment, így a legapróbb bokornál is le kellett fényképeznem.






a parkok tele voltak mókusokkal. zéténynek nem indult jól a kapcsolata velük, mert az egyik vérmókus állítólag meg akarta támadni, de aztán kihívásnak tekintette legalább egy megszelídítését és hát persze össze is jött neki. hogy máshogy.


london egyébként nagyon tetszett zéténynek. nem nagyon kellett gondolkodnia ugyanis. mindig minden ki volt írva, hogy mit csináljon. egyszerű. és ennél még sokkal több mindenre vonatkoztak instrukciók, csak nem győztem már őket fényképezni.


egy dologtól borult csak ki úgy a 3. napon, a város alatti bolyongástól. mert bár el kellett ismernie, hogy a londoni metrórendszer rendszer nagyon jó és eszméletlen, milyen rutinosan lehet közlekedni a metró térképpel azonnal, ha akart volna se tudott volna eltévedni, de a sok lépcsőtől, a követhetetlenül kanyargó folyosóktól, a végeláthatatlan átjáróktól az egyes vonalak közt, kiborult. néha az utolsó pillanatban kaptam el a kezét a segélykérő gombtól...





2012. május 25., péntek

1

zétény végre csak kegyeskedik nekem lediktálni angliai kalandjait, hát hurrá. a taxi, ami a reptérre vitt minket, hajnal 4-re jött értünk. na most hogy a korai időpont miatt, vagy mert nem aludt egész éjjel, nem tudni, vagy esetleg mert tényleg ótvar bunkó volt a taxisofőr, szóval azzal kezdte a hajnalt, hogy összeveszett vele. mármint zétény a taxisofőrrel. elég komolynak tűnt az ügy, így nem mertem fényképezni, pedig lett volna mit. a reptéren aztán már vidáman pózolt a londonos könyvvel, amit ugyan ki se nyitott itthon, hogy mégis hova megyünk, de a látszatra azért ad.

a repülőn a felszállást a táskámban vészelte át és az út további részében is igen félénken viselkedett, csak a stewardes-ek után leselkedett néha, de inkább végig be volt tojva. még leszállás után is kicsit bizalmatlanul méregette a szerinte bizarrul rózsaszín játék repülőgépet.


2012. május 22., kedd

üdvözlet

zétény ezzel a szép képpel szeretné megnyitni angliai folytatásos regényét, amihez egyelőre nincs ereje, meg ideje. a kép brightonban készült és maga is szívesen nézegeti, úgy tetszik neki.


2012. május 15., kedd

wamp

zétény most vasárnap is hozta a formáját. mostanában nagyon nő hiánya van, úgyhogy a wampon első körben futott blankához, mert tudta, hogy ott lesz ő is. persze azonnal ment az önelégült vigyorgás, hogy lám-lám blanka még most is rögtön a karjaiba omlik, ahogy meglátja őt; és természetesen rögtön mélyebben is egymásba bonyolódtak. zétényt egy pillanatig nem érdekelte blanka férje, szilárd, aki a hátuk mögött állt, hát most mit tud vele csinálni, na mit?! megüti, mint múltkor, vagy mi? őt ugyan nem érdekli az sem, neki blanka így is, úgy is kell. szikárdnak most vadabb tervei voltak, mint a múltkori pofon, így közbe is kellett avatkozni, hogy ne torkolljon vérfürdőbe zétény újabb akciója.


blanka azért jobban észnél volt, mint ő, meg hát vesztenivalója is több akadt. így azt javasolta zéténynek, elterelő hadműveletként udvaroljon kicsit egy másik nőnek, hogy szilárd megnyugodjon, meg hát ma vett neki mindenféle ékszereket, és zéténynek meg kell értenie, hogy szerelem ide, vagy oda, ő azokat nem akarja kockáztatni egy pasiért sem. és mióta szilárd egyszer visszavitt egy pár strasszos magassarkút, mert berágott valamin, ő bizony nem kockáztat. így ment zétény rá a zabolátlan frufrujú furcsa hölgyre. mert blankáért ugye mindent, de legbelül azért megborzongott kicsit az ismeretlen hölgy látványától.

aztán dolgozott is kicsit, miután lehiggadt. vigyázott a rendre. kösszépen.


2012. május 4., péntek

nem bírja

zétény nincs jól mostanában, nem bírja ezt a hőséget. nem érti mi ez a szörnyű időjárás és ha már így van, miért nincs ő valahol északon, vagy legalább egy hűs vizű tengerparton. nem tudok mit hozzászólni. én is szívesebben lennék északon, vagy vmi hűs vizű tengernél, de van egy pár akadálya a dolognak. persze nem érti miről beszélek. ő ide fog utazni, már pakol is. ha hiányozna, itt keressem. hááát.


2012. április 27., péntek

ez van

zétény mostanában kicsit el van nyomva, nincs most idő blogolásra, dolgoztatom, hétvégén vásár. a gouba a gozsdu udvarban. az első idén, mondom erre kapjuk össze magunkat, segítened kell. persze ment a hiszti, hoyg így nem, meg úgy nem és jó, de akkor előbb írjam meg ezt, meg azt a blogjában, majd aztán talán segít. na jó, mondom nekem erre nincs se időm, se energiám, egy képet betehet és annyi. a többit, majd ha végeztünk a munkával. ezt választotta. most akkor mire gondoljak? kezdjek-e el félni, vagy gondoljak arra, hoyg hirtelen lett humorérzéke?


2012. április 23., hétfő

tv maci "ügy"

zétény nagy dilemmában van a tv maci "ügy" miatt. mert egyrészt az élete árán sem akarta soha elárulni, és nekem is megtiltotta, hogy valaha leírjam ide, de most mégis ki kell, hogy derüljön, mert dráma van szerinte, szóval, hogy ő nézi, illetve nézte a tv-macit. engem már teljesen kikészített a régi tv maci elvesztése felett érzett bánatával és nem érti meg, hogy nem tudok vele mit kezdeni. igen, szerintem is aranyosabb volt a másik, de hiába ordít itt, nekem akkor sem lesz napi szintű probléma, hogy lecserélték, többek között azért sem, mert nem tudok tenni ellene semmit. azt hiszem manapság ez a legélesebb ellentét köztünk. mert hát fogjam már fel, hogy neki a tv maci országos cimborája volt, minden este csak neki mesélt és csak rá kacsintott cinkosan még egy utolsót villany oltás előtt. és ő enélkül nem is tud már elaludni. hátttőőő.


és nézzem már meg "ezeket itt". hát milyen savanyúak, elkeseredettek és rosszul öltözöttek, mint valami lelenc gyerekek! és az arcukra ragadt parizer, az mi?! többször is megerősített, hogy ezentúl soha még csak a csatornára se kapcsol, nehogy meglássa őket. higgyem csak el! na, hát mekkora veszteség... persze igyekeztem együtt érzőnek mutatkozni, mert úgy könnyebben ugorhatjuk a témát.


hiszti már megint

zétény az előbb szó nélkül sarkon fordult és elviharzott. úgy becsapta a bejárati ajtót, hogy azt hittem kiszakad az ajtófélfa is. a gyönyörű kis hisztijét az előzte meg, hogy ezt próbáltam megetetni vele ebédre. nem könnyű, de lassan csak önellátóvá nevelem. ;)

egyébként finom volt. nem tudom mi baja a sajtos kenyérrel.

2012. április 21., szombat

a várban járt

zétény ma a várban járt. bkv-val mentünk, amitől mindketten kikészültünk. zétényt az izgatta leginkább, hogy ki tervezte, a terveket ki fogadta el és ki kivitelezte ezt a kombínó neven futó förmedvényt. ezt az üléspárt le is fényképeztette velem, hogy álljon itt szégyen szemre a használhatatlanság mintapéldányaként. és látott bkv ellenőröket is, akikről a véleményét nem merem leírni.


a várban viszont jól érezte magát. megfékezett egy megvadult, szófogadatlan lovat. persze fél kézzel. aztán összemérte magát egy igazi huszárral. persze ő volt a huszárabb. majd a karjára ültetett egy óriás sast. persze meg se remegett a karja.



aztán csinált még olyat is, hoyg nem engedte fényképezni a gyanútlan turistákat, meg négy levelű lóherét keresett és vasalós (...) csirkét akart enni, de nem kapott. és a vasólért is hiába lobbizott.


viszont készített egy ilyen képet is, ami szerintem ügyes.


2012. április 20., péntek

jófej

zétény mostanában jófejkedik a nyúllal. nem tudom miért, valami biztos van a háttérben. majd elválik. először is virágos rétet kerekített neki a nappali közepén.


aztán új lakóparkot épített neki fedett és egzotikus, félig zárt terasszal. a nyúl komolyan viselkedett a lakópark átadón, de belül nagyon örült.


és ki is használta az újfajta luxust, ezzel is bátorítva zétényt a további építkezésekre.


és a ház mögött is van egy nyugodt, árnyékos hely pihenni, ahonnan mindent jól belát. azt hiszem maximális az elégedettség minden téren.


2012. április 18., szerda

a vastag csaba

zétény hétfőn egész nap arról beszélt, hogy rámosolygott és köszönt is neki a vastag csaba az egyik pláza parkolójában, ahol egymás mellett parkoltunk. mi érkeztünk, ő épp indult. és hát ugye ő a nőkért rajong, de a hozzá hasonló jó pasikat igenis kedveli és cimborálna is velük, ezért kell nekem megértenem a rajongását. hát most képzeljem el milyen profin tudnának együtt csajozni. én mindent megértek, meg elképzelek, de azért remélem senkinek nem kérdés, hogy kire mosolygott a vastag csaba és kinek köszönt. khm.


2012. április 16., hétfő

okok

zétény nagyon hallgat. tegnap a wampon azt mondta a szép hölgyeknek, akik a nagy csend felől érdeklődtek, hogy azért, mert nézegeti a statisztikáját és a szerint akkor is olvassák őt, ha nem ír semmit - hogy is lehetne máshogy. akkor meg hova strapálja magát. ettől a hozzáállástól én elzárkózom. a másik meg, hogy tudom, hogy ez csak fél igazság. a másik ügy, amiért hallgat, az az a blamázs, amiről nem akar beszámolni, de én most csak azért is ideírom. szóval teljesen félreértelmezte ezt a húsvétot, pontosabban a locsolkodás részét, mert a sonkát-tojást-tormát profin tömte, csak a lányokat nem locsolta jól. nem akarom tudni valójában hogy locsolkodott, csak azt tudom, hogy így szeretett volna... ráadásul az egész levét én iszom meg, mert húsvét hétfő óta folyamatosan egy tele vödör vízzel ólálkodik körülöttem, mert aszondja, más lányoknál semmiképp sem merne már ezzel próbálkozni, de engem olyan szívesen nyakon öntene, csak az érzés végett. már hogy milyen jó lehet egy teli vödör hideg vízzel leönteni egy lányt. hát most normális?! csak nehogy aztán a végén én küldjem nyakon a vödör vizével.


2012. április 8., vasárnap

húsvét vasárnap

zétény eléggé készült ma. úgy volt, hogy hódolhat legújabb szenvedélyének, a művészeti szaktanácsadásnak és így gyerekeket dirigálhat tojásfestés címén. aztán miután ez mégsem jött össze kénytelen volt itthon művészkedni húsvét témában. egyedül, mert sem a nyúl, sem én nem szándékoztunk segíteni neki ebben. összeszedett mindent, ami a húsvétról eszébe jutott, szép virágot, barikát, meg csipkés virágkaspót és hát ugye kellett volna neki a nyúl is mindenképp. annyira elégedett volt a kompozíciójával, hogy eszébe sem jutott, hogy a nyúl esetleg nem akar ebben részt venni. márpedig nem akart és állítólag azt mondta zéténynek, hogy ő ebben a bazári giccsben egyszerűen nem hajlandó díszelegni, a maximum amit megtehet, hogy a háttérben morcosan meghúzódik. ha ez jó zéténynek, jó, ha nem, nem. úgy látszik jó volt.


2012. április 2., hétfő

varázsol

zétény mostanában újabb kunsztra gyúr, hogy alkalom adtán csodálkozásra bírja a bájos, szép hölgyeket. varázsol. egyelőre ott tart, hogy a nyúl füle nincs meg, aminek én határozottan nem örülök, mert mostanában sokat rosszalkodik és nem nagyon akarja meghallani, hogy éppen mit nem szabad.


2012. április 1., vasárnap

április 1

zétény reggel óta nem bírja feldolgozni, hogy jutott be a szőke, hosszú combú nője a lakásba (mert ki más lehetett), míg ő aludt, hogy ilyen romantikus reggelit készítsen neki. és miért nem várta  meg, ha már ennyire oda van érte a jelek szerint?! tojás szívecske a reggeli vajas kenyerén. ez még neki is azonnal egyértelmű, hogy mit jelent. miért szerintem? még várok kicsit, aztán gondolom megmondom neki, hogy április elseje van és csak én vicceltem meg.