Oldalak

2011. december 5., hétfő

hétvége még

vasárnap meg a wampon voltunk. na ahogy ott viselkedett! először éhes volt, sonkás kenyér kellett neki. jó. fekve fogyasztotta el, mert úgy kényelmesebb.

aztán úgy evett volna valami édességet, fagyi kellett neki. jó. célkás, homoktövises és bazsalikomos citromos fagyit kapott. ezeket én választottam, hogy kiszúrjak vele. nem sikerült, mert ízlett neki. ezt a táskámban ülve ette meg, mert csak.

de ez sem volt elég, mert hogy ő unatkozik. fél óra után elegem lett belőle, elküldtem szétnézni. le is lépett azonnal. visszatérve csak annyit mondott, hogy semmi különös, végigjárt és megnézett mindent, uncsi. aha. másnap meg olvasom fb-on, hogy becsajozott - megismerkedett hannával.

hamar össze is melegedtek, de csak látszólag, mert hanna rövid úton dobta őt. ha jól jártam utána az önérzetét sértette, hogy egy rövidke és elég béna udvarlás után zétény azonnal meg akarta csókolni. hát, ez van. ő persze hallgat a részletekről, csak valami undok, fél fülű cédát emlegetett, mikor rákérdeztem...

előkerült még egy ilyen kép is. ezen zétény látható a róla készült kártyanaptárral. nem tudom leírni mennyire volt büszke rá. én mondjuk eléggé nevettem rajta.

és készült róla egy igazi falinaptár is (márminthogy szerepel decemberben, ahogy énekével szórakoztatja a néniket), amit nagyon meg akart vetetni, de aztán mégsem így lett, mert...

...mert ha nálam valami nem jöhet szóba, akkor az ez a fajta ujjatlan póló. hát hogy néz már ki, most őszintén?! nem csak rajta nem tetszik, hanem úgy általában. remélem nem ezen fog múlni a jó viszony köztünk. megmondtam, hogy ilyet eszébe se jusson varratni soha, mert azzal együtt mehet világgá. sok mindent eltűrök, de  mindennek van határa.


még nem mondom neki, de azóta kicsit kihevertem a látványt és hát lehet, hogy mégiscsak megkapja karácsonyra, mert meg lehet ezt még neki bocsátani azt hiszem. és az is előfordulhat, hogy a nénik erőltették rá. mindegy is, az már a múlt. meglátom, na.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése