szombati csalódás

zétény szombaton nagyon örült, hogy azt ígértem elmegyünk az iparművészeti múzeumba az ottani karácsonyi vásárba. nem nagyon értettem mi az öröm tárgya, de mondom jól van. kicsit arra gondoltam, hogy a múltkori pizzapartnerének örül annyira, mert ő is jött velünk, de mégis gyanús volt nekem ez a nagy rajongás. odaérve nagy tömeg, alig haladó sor, és drága belépő fogadott. amint közöltem, hogy én sem az utcán hömpölygő sort nem fogom kivárni, se 800 forintot nem fogok fejenként fizetni a belépőért, kibújt a szög a zsákból. tudta, hogy hanna, a szépséges, félfülű lány, aki legnagyobb bánatára visszautasította ugyan a legutóbbi wampon, de ő azért reménykedett még, bent volt a vásárban. hát ez szuper, mondom, de ettől még nem változtatom meg a döntésem. na azt a hisztit, ami ezután jött! hogy de ő be akar menni minden áron, neki látnia kell hannát, mert úgy érzi, ez az utolsó lehetősége és nem akarja elszalasztani. és higgyem el, ha most ez miattam nem jön össze, ő kimondhatatlanul pipa lesz rám! nagyon megijedtem, mondhatom. szóval nem mentünk be, hanem inkább a dolgunkra tovább.

este ért a hideg zuhany, mikor olvastam etelkánál facebookon, hogy bizony hanna elköltözött tőle. örökre. hoppá. volt egy kis gyomorgörcsöm, és gondolkodtam megmondjam-e egyáltalán zéténynek, de aztán gondoltam jobb hamarabb túl lenni rajta. persze teljesen kiakadt, hogy most élete szerelmét vesztette el miattam és örökké neheztelni fog rám emiatt és ne is szóljak inkább hozzá. jó.